Rólunk

Óvodatörténet

Orosz Károly

Fejezetek a vecsési, Halmi Telepi Óvoda 30 éves történetéből

© Minden jog a szerző részére fenntartva!

Halmi-telepi Helytörténeti Füzetek

Vecsés, 2004.

Tisztelt Olvasó!

Köszöntöm mindazokat, akik a Halmi Telepi Óvoda 30 éves jubileuma alkalmából megjelenő kiadványt, s egyben a Halmi-telepi Helytörténeti Füzetek első számát tartják a kezükben. A Füzet szerzőjének, Orosz Károlynak és óvodánk tantestületének egybeeső szándéka volt, hogy bemutassuk intézményünk három évtizedes történetének főbb állomásait, eseményeit, felhívjuk a figyelmet az óvoda „szemüvegén” át megtapasztalt belső és külső tendenciákra, gyermekintézményünk fejlődési és gyarapodási folyamataira. Hisszük, hogy ezt reálisan és önkritikusan sikerült a Tisztelt Olvasóknak, egykori és mai óvodásainknak bemutatni, miközben a Halmi telep történetéhez is számos adalékot sikerült feltárni. Mindez a szerzővel összehangolt munkánk, lokálpatrióta, értékmentő törekvéseink eredménye.

Tamási Áron, a nagy székelyföldi magyar író mondta: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Úgy gondoljuk, hogy a Halmi telep, ezen belül a mi óvodánk is meghatározza egy kicsiny gyermek – leendő választópolgár! – közösségi életének indulását, értékítéletének, fegyelmének, szülőföldi kötődésének, és sok minden más fontos tulajdonságának a megalapozását. Tehát az óvodai nevelés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy „valahol”, s nem csak a Halmi Telepi Óvodában, hanem városunkban, annak legnagyobb kerületében is otthon érezhessék magukat a gyermekek és szüleik. 

Óvodánk elmúlt 30 éve gazdag volt gyermeklétszámban, élményekben, hittel, elkötelezettséggel végzett gyermeknevelésben, örömökben és gondokban egyaránt. Kár, hogy nem készítettem fényképeket óvodánkról, mikor öt évvel ezelőtt a vezetését átvettem. Pedig érdekes lenne összevetni a mai valósággal. Tény, hogy öt év alatt nagyobb volt a fejlődés, mint az előző évtizedekben együtt. Ennek a fejlődésnek az eredménye, hogy a Halmi Telepi Óvoda ma a XXI. század legigényesebb nevelési és közegészségügyi elvárásait is kielégíti, s korszerű körülményeinket a gazdagabb hagyományú és tehetősebb vecsési kerületek óvodái is megirigyelhetik. Gyermek-foglalkoztató termeinket, játékkészletünket, vizesblokkjainkat, technikai felszereléseinket, óvodánk tisztaságát, igényességét még a felnőttek is megcsodálják. Ez kedvező hátteret biztosít óvodai nevelési programunk maradéktalan megvalósításához, sőt továbbfejlesztéséhez is. A jubileumi hangulatban mégis megtréfált bennünket az egykori szocialista munkaverseny rossz minőségű munkája, hiszen egy csőtörés miatt a 2003/2004. tanévet vendégségben, a Toldy utcai Óvodában kezdhettük meg. Ez sem szegte kedvét tantestületünknek, sőt nevelési, szolgáltatási kínálatunkat a szervezett zenei neveléssel és zenés tornával még bővíteni tudtuk.

Felelősséget érzünk a Halmi telepi gyermekekért, a Halmi telepért, óvodánk környezetéért. Ennek a felelősségnek a jegyében vállalta fel óvodai alapítványunk, hogy jubileumi kiadványunk a Halmi-telepi Helytörténeti Füzetek első számaként jusson el a Tisztelt Olvasókhoz. Ugyanis nem titkolt szándékunk Orosz Károly szerzővel, hogy a Füzet által a gyermekek és szüleik Halmi-telephez, városunk legnépesebb kerületéhez kötődését is erősítsük. 

Mit kívánhatnék óvodánknak a következő időszakra? Sok-sok nevelhető és teljes családból hozzánk érkező gyermeket, együttműködő anyukákat, apukákat, nagyobb érdeklődést a helyi önkormányzati képviselőktől, a Vecsési Önkormányzat Oktatási, Művelődési és Sport Bizottságától, és legalább olyan példamutató anyagi és cselekvő támogatást a jövőben is, mint amilyet az elmúlt években szülőkkel, tantestülettel, alapítványi és önkormányzati hozzájárulással megtapasztalhattunk. Szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét, akik a legkisebb mértékben is elősegítették óvodánk fejlődését, kivívott rangjának erősítését, s mindenek előtt a nevelési feladatokhoz szükséges feltételek biztosítását. S köszönet illeti Orosz Károly helytörténetírót, hogy újabb füzetével is maradandó értéket tudunk az utódokra hagyni.

Vecsés, Halmi-telep, 2003. október 14. Buzásné Szabó Etelka

a Halmi Telep Óvoda vezetője

Adalékok a Halmi Telepi Óvoda történetéhez

A II. világháború előtt Vecsésen az óvodai gondok enyhítésében anyagi helyzeténél és tömeges jellegénél fogva a római katolikus egyháznak meghatározó szerepe volt. Már az első vecsési – a II. világháborúban a németek által tönkre tett kultúrház átadásától, 1927 május 22-től a tavaszi, nyári, őszi hónapokban a Faluban napközi otthonos óvodai ellátást szervezett az egyház. A helyi sajtó híradásai szerint „a napközi otthon kitűnően bevált, mert naponként látjuk apró gyermekeink százait a kultúrpalota (sic!) napsütötte, virágágyas udvarán gondtalanul játszani egy őket figyelő apáca néne felügyelete mellett.” Felekezeti óvoda vagy iskola fenntartására akkor Vecsésen csak a három gyülekezetet átfogó római katolikus egyháznak volt biztos lehetősége, ami a nemzetiségi Nagyközségben a gyermekek két világháború közötti hazafias és keresztény nevelésében megkülönböztetett szerepet játszott.

A település lakosságának a két világháború közötti felekezeti megoszlását a következő táblázat szemlélteti:

1.sz. táblázat

Vecsési felekezetek

Felekezeti létszámok*

1930-ban

1941-ben

Római katolikus

10.904

15.077

Református

1.292

2.207

Evangélikus (ágostai)

489

811

Izraelita

166

190

Egyéb: baptista, unitárius

43

59

* Csáky-Ligettel (Ganz-Ketvárossal) együtt.

 1927 szeptemberében egyébként a vecsési sajtó már arról cikkezett, hogy „jön a (pesti) villamos Vecsésig”, de arra mindmáig várni kell. Jött azonban helyette más, egy rég elfeledett, váratlan és nemkívánatos vendég, a tífusz, ami különösen Üllőn és Vecsésen tartotta rettegésben a szülőket és a gyermekintézményeket. Aztán a gyermekparalízisben és torokgyíkban, toroklobban betegedett meg az alultápláltság miatti gyengeséggel küszködő több vecsési gyermek. Kisbíró általi dobszó útján közhírré is tették, hogy a szülők, ha tífuszra, gyermekparalízisre utaló jeleket vesznek észre gyermekeiken, azonnal kötelesek a körzeti orvosnak jelenteni. A Vecsési Hírlapban a helyi orvosok, s 1929-től különösen a Stefánia Anya és Csecsemővédő Intézet orvosa, Dr. Simon Sándor ismeretterjesztő cikkeket tettek közé. A Vecsési Polgári Kör az Andrássy-telepen több előadást tartott az elemi népiskolában a csecsemők és az óvodáskorú gyermekek szüleinek a járványos betegségek felismeréséről. Ennek eredménye, hogy a kisebb megbetegedésektől eltekintve Vecsésen a járvány az összehangolt intézkedések eredményeként nem tudott kialakulni. Pedig a magánóvodákban a körülmények még az állami óvodákénál is szerényebbek voltak, s a vecsési képviselőtestület határozatai és a korabeli sajtó tudósításai között rendszeresen találkozhatunk a magánóvodák által igényelt segélyek odaítéléséről szóló híradásokkal.

Többszöri átadási határidő módosítás után az Andrássy-telepen 1928 februárjában megnyílt az elemi népiskola. Bizonyos, hogy az iskolában már az induláskor szerettek volna óvodát is nyitni, ahol a Halmi telepi gyermekek is befogadásra találhattak volna, de az iskola már akkor kicsinek bizonyult, s nem jutott tanterem az óvodának. Mint említettem majd csak 1929-ben, az Arany János utca 51. szám alatt, a mai kis posta melletti egykori épületben nyílhatott meg az Andrássy-telep első óvodája, amelyet ma Toldy Ferenc utcai Óvodaként ismerünk. 

Szabad legyen itt egy kis kitérőt tennem. Tamási Áron híres székely író atyánkfia Szabó Etelka vezető óvónő által az előszóban már említett, szállóigévé vált mondását szeretném idézni – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” -, amit betelepültként, „gyüttmentként” én is igyekeztem a magamévá tenni. Miután harmincéves itt-lakásom alatt Vecsés történetét, kulturális és néprajzi hagyományait elég jól megismerhettem, a Lakitelek Alapítvány által előkelő díjazásban részesített Nehéz örökség, az Olasz Akadémia fődíjával kitűntetett Fejezetek a vecsési vasútállomás és Kertekalja megállóhely történetéhez című, önálló köteteimben, a Vecsési Füzetek, a Vecsési Kalendárium és több mint félszáz napi, vagy hetilap által közölt dolgozataimban számos, kényes vecsési témát is feldolgoztam már, s ezek alapján általános tapasztalatom, hogy a választások idején mindig szókimondóbb a vecsési közvélemény. Így volt ez 1931-ben is, amikor ugyancsak képviselő és törvénybíró választás volt az országban és Vecsésen is. A választási kavarodásban elég határozott követelésekkel is felléptek a Ganz-teleppel hatalmas területre kiterjedő Vecsés akkori polgárai. Ezek között a követelések között az óvodák ügyét is ott találjuk.

„Mit követel Vecsés választópolgársága?…Az Andrássy-telepi iskola kibővítését, a Ganz-telepen elemi iskola és óvoda létesítését.” – írták a Vecsési Hírlapban 1931-ben. Aztán ugyancsak ilyen választási követelés volt, hogy az akkor még csak szórt településnek számító, és utcanevekkel sem rendelkező Ganz-telep lakosai részére Szemere-telep és Vecsés között vasúti megállót létesítsenek, a Vecsési MÁV Állomáson pedig a „halálsorompók megszűntetését”, a várótermek kibővítését és korszerűsítését, fedett magas peront, a vágányok felett vagy alatt átjárási lehetőséget építsenek. Ma már tudjuk, hogy a tragikusan alakuló magyar történelem XX. századi megpróbáltatásai miatt több mint 70 év után (!) a 2002-2003-ban folyó vasúti beruházások keretében is csak egy része realizálódhatott ezeknek a követeléseknek. 

Raisz Istvánt, a Vecsési Polgári Kör elnökét az Andrássy-telep és az akkor még csak a vasút, a Dózsa György út, a Damjanich utca és a Kikindai utca által határolt két utcányi lakott területből, illetve a Felső-Halom pusztából és a szórványként egymástól igen távoli házakból álló, s csak lassan formálódó Halmi-telep polgárai az 1920-as évek legvégén választották meg helyi önkormányzati képviselőnek. Az ő javaslatára az 1931. évi vecsési költségvetési tervben először szerepeltették a Halmi-telepen egy kisdedóvó intézmény létesítését. A Vecsési Hírlap tudósítása szerint azonban „az 1931. évi községi költségvetés jóváhagyásakor a halomi kisdedóvó épületének megvételét elhalasztották”, pedig „Raisz István helyi képviselő nagyon melegen pártolta volna” az óvoda beindítását. Mint a hírlap többi cikkéből kideríthető, a halmi óvoda ügyét a község vezetése a hatalmas munkanélküliség miatti adóbevétel kiesés következtében nem tudta felvállalni. (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében akkor több mint 100 ezer ember maradt kenyérkereset nélkül.) Vecsésen is gyűjtést szerveztek a szerencsétlen sorsú szegény családok számára. Pénzt és természetbeni adományokat is elfogadtak. A Vecsési Hírlap közölte a legalább 2 pengőt, vagy annyi értékű adományt felajánlók névsorát. A névsor élén a Falusi Római Katolikus Egyházközség templomának patrónusa, a Halmi telepen a szegény családoknak a saját birtokából 1931-ben telkeket parcellázó, a Vecsési Sport Club illetve a Levente Egyesület részére sportpályának területet felajánló Halmy Deutsch József földbirtokos és neje 500 pengővel álltak.

A Halmi telep óvodájára azonban sokat kellett még várni. Kevesen emlékeznek már arra, hogy a II. világháborút követő években, különösen 1948-tól közel két évtizeden át nyári, napközi rendszerű óvodák is működtek Vecsésen, s nemcsak a Faluban, a (Felső)Telepen és Andrássy telepen, hanem kihelyezett tagozatként egy rövid ideig még Felső-Halom pusztán az állami gazdaságnál is. Ennek célja úgymond a „szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben, állami gazdaságokban dolgozók gyermekeiről való nagyobb gondoskodás”. A nyári napközi óvodás gyermekekre az adatközlők szerint az akkor kétévesre redukált óvónőképző kötelező gyakorlatukat töltő hallgatói vigyáztak. A gyerekek felvételénél azonban a szülőket minősítő politikai szempontok voltak a meghatározók, amelynek érvényesítéséről a felvételi kérelmeket bíráló bizottságban jelen levő politikai szervezetek tagjai gondoskodtak. A gyermekek felvételét elbíráló bizottságokban ugyanis a vezető óvónők mellett az MNDSZ, a TSZCS, az állami gazdaság, a Községi Tanács, a MADISZ és az óvodai szülői munkaközösségek képviseltették magukat. A végső döntést azonban mégsem ők, hanem a diktatúra politikai hatalmát képviselő helyi MDP vezetők hozták meg. 

Valójában ez a nyári óvoda volt az első ideiglenes kisdedóvó intézmény az egykori Halomegyház község területén, mindenek előtt Felső-Halom fokozatosan gyarapodó létszámú állami gazdasági családjainak gyermekei számára. Ezt azonban nem tekinthetjük a mai Halmi Telepi Óvoda jogelődjének, mert nem volt önálló Halmi-telepi gyermek intézmény. Arra még több mint egy évtizedig várni kellett.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején még a fővárosba ingázó szülők sem ragaszkodtak nagyon az óvodához, mert voltak helyben élő nagyszülők, akik vigyáztak az unokákra. Ők csak később ismerték fel az óvoda gyermeknevelésben betöltött fontos szerepét. A fokozatosan benépesedő Halmi-telepről egyébként is csak néhányan hordták át gyermekeiket a Toldy Ferenc utcai óvodába, ahol a későbbi első Halmi telepi óvónő, Pintér Józsefné is dolgozott. 

1961-ben, az újratelepítés 175. évfordulóján megjelent a „Vecsés község története 1786-1961″ című, megannyi torzítással, a kor ideológiai viszonyait és politikai hatalmi rendszerét elvtelenül hozsannázó kötet. Ez a könyv, bár csak az úgynevezett „felszabadulás” utáni vecsési óvodákra koncentrált, mégis óriási tévedés áldozata lett. A kötet adatai szerint ugyanis csak „négy óvoda” volt még a 175. évfordulóra készülődés időszakában is Vecsésen, pedig tudjuk, az évforduló előtt egy évvel, vagyis 1960-ban már megvolt az első Halmi-telepi óvoda is. Melyek voltak tehát ezek az óvodák?

  • A Fő út 83. számú Frühwirth féle házban működött a járás és Vecsés legkorszerűbb, négycsoportos óvodája (vezetője: Tonka Károlyné vezető óvónő, 4 beosztott óvónő, 4 dajka).
  • A Felső-telepen a Kisfaludy u. 13-15. sz. alatt volt egy 3 csoportos óvoda (vezetője: Szokola Pálné vezető óvónő, körzeti óvodai felügyelő, 4 beosztott óvónő, 2 dajka).
  • A Tompa utcában 1959-ben nyitották meg a falusi és a felső-telepi óvodák tehermentesítését, és a növekvő létszámú gyermekek elhelyezését szolgáló kétcsoportos tagóvodát (vezetője: Gonda Károlyné vezető óvónő, 3 beosztott óvónő és 2 dajka). A Tompa utcai intézményben a segítő és ellenőrző feladatokat a Kisfaludy utcai óvoda vezetője gyakorolta.
  • Az Andrássy-telepi Toldy Ferenc utcában az egykori legényegyleti épület átépítésével és bővítésével alakított ki a kétcsoportos óvodát (vezetője: Perjés Józsefné vezető óvónő, 1 beosztott óvónő és 1 dajka).
  • A Halmi-telepi Sallai (ma Lőrinci) út 12-14. szám alatt 1960-ban alakult a mai idősek napközi otthona épületében egy kezdetben csak kétcsoportos óvoda (vezetője: Pintér Józsefné vezető óvónő, egy dajkával, majd kaptak még egy beosztott óvónői létszámot Dallos Kornélné személyében, aki sajnos rövid időn belül elhalálozott).

Koncentráljunk most egy kicsit jobban szűkebb pátriánk, a Halmi-telep első óvodájára. A folyamatosan bővülő Halmi-telepen, a Sallai (ma Lőrinci) úton, a mai Öregek Napközi Otthonának az épületében, kezdetben idényjelleggel, majd az ingázó szülők nyomására folyamatosan működött a kétcsoportos óvoda. Az intézményt csak az egészségügyi előírások naponkénti megszegésével és a többi vecsési óvoda padlásáról gyűjtött, kiselejtezett (!) bútorokkal, játékokkal tudták felszerelni.

A korabeli tanácsi jegyzőkönyvekben rendszeresen ismétlődő sorok arról tanúskodnak, hogy a központi konyha kapacitása sem volt elegendő a folyamatosan bővülő iskolák és óvodák ellátásához. Így több óvodában (Halmi-telep, Andrássy-telep) arra kényszerültek, hogy az óvónők és a dadusok a Lenczi féle boltban megvásárolt tízórait és az uzsonnát egy ideig maguk készítsék el a gyermekeknek. A központi konyhai ellátás bővítésének elmaradását azonban a tanácsnál az 1960-as évek elején a költségvetés állandó hiányával indokolták. A Tinódi utcai új központi konyha majd csak 1975-ben a tanévkezdésre készült el, ahonnan gépkocsival jutott el az ebéd a vecsési oktatási és nevelési intézményekbe.

Homokozó, mászóka, babaház – szülői összefogással

Folytassuk az óvodatörténetet azzal, hogy az 1960-as években, sőt még az 1970-es években is többször feljelentették a vecsési óvodákat és a tanácsot, mert úgymond „csak a közalkalmazottak, régi TSZ dolgozók, párttagok, tanácstagok gyerekeit, unokáit veszik fel, s így a mezőgazdaságból élő, bevándorolt TSZ gazdák, ingázó munkások és a kisebbséghez tartozó cigány családok gyerekei nem mindig jutnak be az óvodába”. Mások a külsőségeiben és költségeiben egyre nagyobb mértékben elharapódzó, az óvodákban és az általános iskolákban a pedagógusok általánossá vált és olykor túlméretezett ballagási megajándékozása miatt tettek panaszt. Ez aztán az 1980-as években még sokszor megismétlődött. A kényszerhelyzet és az óvodai felvételek elutasítása miatti sok jogos panasz nyomán a községi tanács főként az 1969/1970-es tanévtől erőteljesen sürgette a Halmi-telepi óvoda tervezési és építési munkálatainak a meggyorsítását. 

Az egykori monori-járási óvodai felügyelő szerint, ha pancsoló kisfürdőt, homokozót, udvari játékokat, mászókát, babaházat vagy éppen tornatermet kellett építeni, a fűtési rendszert kellett kialakítani, sosem hagyták a szülők, munkahelyi közösségek magukra a Faluban, a Felső-, az Andrássy- vagy a Halmi-telepen az óvodákat. Vecsés minden óvodájában óriási összefogást és segítőkészséget tapasztaltam a Pest Megyei Hírlap tudósítójaként magam is, különösen a Halmi óvodában, ahol mindig megtalálta a tantestület a megfelelő szakembert, aki segíteni tudott: tanácsi és munkahelyi vezetőt, brigádvezetőt, szakszervezeti tisztségviselőt.

A baj csak az, hogy akkor, sőt olykor még ma is, sokan az akkori politikai rendszernek, a szocializmusnak tulajdonítják, amit mi felépítettünk, pedig nem a rendszeren, hanem a jó szándékú embereken és rajtunk múlott, mint ahogy most is az embereken múlhat az ilyen összefogás. Látták, megtapasztalhatták az emberek, hogy saját gyermekeiknek, unokáiknak segítenek ezzel. S nem lehet azt az örömöt leírni, amivel egy-egy évzáró, gyermeknapi, anyák napi, télapó, karácsonyi vagy farsangi óvodai ünnepségeken a gyerekek meghálálták, s ma is meghálálják a segítséget. Segítő apukák és anyukák szerencsére ma is vannak, és hitem szerint a jövőben is lesznek, bárhogyan is változnak a kormányok, vagy a rendszerek – vélekedett Szokola Pálné nyugalmazott vezető óvónő, akkori monori-járási óvodai felügyelő.

– Talán nem hiábavaló az 1962-ben érvényes napközi otthonos óvodai térítési díjakat – mindenféle nosztalgia szándéka nélkül – az Óvodai Nevelés c. folyóiratból kölcsönzött táblázatban összefoglalni, ami azért a pénzünk elértéktelenedésére is szemléletesen felhívhatja a figyelmet:

  1. sz. táblázat

A viszonyítás alapja

Napi térítési díj összege /Ft/

Ha a szülők együttes havi jövedelme

Kategó-

ria

1

2

3

4

gyermekes családoknál

1.000 Ft vagy ennél kevesebb

1.

2,-

1,50

1,30

1,-

1.000 Ft – 1.600 Ft

2.

3,-

2,50

2,-

1,50

1.600 Ft – 2.200 Ft

3.

4,-

3,20

2,80

2,50

2.200 Ft – 3.000 Ft

4.

5,-

4,-

3,50

3,-

3.000 Ft – 3.800 Ft

5.

7,-

6,-

5,-

4,-

3.800 Ft – 4.600 Ft

6.

9,-

7,-

6,-

5,-

4.600 Ft – 5.600 Ft

7.

10,-

8,-

7,-

6,-

6.600 Ft – 7.000 Ft

8.

12,-

10,-

8,-

7,-

7.000 Ft felett van

9.

15,-

13,-

11,-

9,-

Az 1960-as évek második felében a GYES (gyermekgondozási segély) bevezetése közvetlenül is befolyásolta az óvodák életét. A 3/1967 (I. 29.) Korm. számú rendelet ugyanis szabályozta a szülő nők gyermekgondozási segély igénybevételének lehetőségeit. Aztán az 1969 januárban kiadott újabb kormányrendelettel az előző kormányrendelet 1.§ – át módosították. Ennek értelmében „a dolgozó nőt a szülési szabadság lejártát követően, a gyermek hároméves korának betöltéséig gyermekgondozási segély illeti meg”. Ennek a rendeletnek a hatására átmenetileg a vecsési óvodák túlterhelése enyhülni látszott. Sokszor írtam ugyanakkor arról is újságcikkeket, hogy főként a fővárosi vonzáskörzetben fekvő településeken, így Vecsésen is a családok nehéz anyagi helyzete miatt az óvodai zsúfoltság ismét felerősödött, mert sokan éppen az anyagiak, az építkezéshez szükséges százezer forintok, az OTP kölcsönök törlesztése miatt megszakították a gyes-t, és a gyermekről való gondoskodást az óvodáktól várták.

Még az asztalt is megverték a vezetők előtt az elégedetlen szülők

Említsük meg, hogy a háború után Vecsésen előbb 3, majd 1948-tól már négyre növekedett az orvosi körzetek száma. Így a Faluban, a Felső-telepen és az Andrássy-telepen rendszeresen látogatták a területileg illetékes orvosok az óvodákat. 1959-től már ötre bővült az orvosi körzetek száma, s a fogorvosi, iskola- és gyermekorvosi szakrendelés is beindult a folyamatosan növekvő lélekszámú településen. Ez aztán az 1970-es évek közepétől 7, majd 8 orvosi körzetre, illetve 3 gyermekorvosra növekedett. Ez még az akkori járási központtal, Monorral szemben is jelentős előnyt és közegészségügyi ellátás-javulást eredményezett, hiszen ott még a körzeti orvosok látták el a gyermekeket is. A három gyermekorvos dr. Lakos Gábor irányításával a Halmi-telepi óvodában is rendszeres óvodai és iskolai szűrővizsgálatokat végzett és a megelőző védőoltásokat is ők végezték, s végzik ma is. Az ellátás folyamatos javulása mellett azonban állandóan gondot jelentett Vecsés minden kerületének óvodájában a zsúfoltság. Az országban erőszakkal végrehajtott TSZ-esítés – ami a történelmet meghamisítva szocialista mezőgazdaság kialakulásának korszakaként szerepel olykor még ma is a történelem tankönyvekben! – a szülőföldjükről, a korábban nadrágszíj parcellákból élők százezreit üldözte el. Mindez Vecsésen, és az agglomeráció más településein is, óriási bevándorlási hullámot indított el, ami rengeteg óvodai ellátásból kimaradt gyermeket is eredményezett. Bár a nagyközségi tanács és az óvodák személyzete nagy találékonysággal, a vecsési gazdálkodó szervezetek, és első sorban a szülők támogatásával mindent megtett az óvodai kapacitás növeléséért, mégis százak kényszerültek arra, hogy gyermekeiket naponta a fővárosi munkahelyek üzemi óvodáiba hordják, amíg azokat is valami fura és értelmetlen takarékosságból, és a vad privatizáció következtében meg nem szűntették ugyanazok, akik a szocialista brigádokkal felépíttették. Aki nem látta napról napra a gyermekeikkel ingázó szülők pokoljárását és törődését a vecsési vasútállomás és Kertekalja megállóhely egyre romló állagú, kocsmaként is működő várótermeiben, a dohányfüsttől és a túlzsúfoltságtól elhasznált, áporodott levegőjű vasúti kocsikban, az nem érzékelhette igazán a lakóhelyi óvodák fontosságát. Még az 1970-es, 1980-as évek közepén is gyermekek százai a korahajnali sötétségben, rosszul kivilágított, sáros utcákon a szüleik vállán szunyókálva indultak a vasútállomások, buszmegállók felé, hogy aztán túlzsúfolt, gyakran késő vonatokon, autóbuszokon dideregve, fázva a tengelyeken lopják tovább álmaikat, mert Vecsésen nem jutott nekik hely a kisdedóvó intézményekben.

Akár a vecsési népsűrűségről, akár a növekvő települési lélekszámról készített táblázatokat vizsgáljuk, a megyei átlagokat aránytalanul és többszörösen túlszárnyaló népsűrűségi és lélekszám-növekedési adatok mögött sok-sok óvodáskorú gyermek (leendő választópolgár!) utazással, várakozással, fagyoskodással, kipihentelenséggel, pszichikai és más károsodással, torzult szocializációval, s a nyomában majd később kifejezésre jutó közéleti közömbösséggel, durvasággal és kulturális igénytelenséggel kapcsolatos gondjait kellett látnunk. Nem csoda hát, ha az akkori tanácsnál, de különösen itt a Halmi-telepi óvodában a sok óvodai felvétel elutasítása miatt olykor indulatos feszültségek is előfordultak, sőt az asztalt is megverték a tanácsi és óvodai vezetők előtt.

  1. sz. táblázat

A népsűrűség alakulása* Pest megyében és Vecsésen a II. világháború után (1 km2/fő)

1949

1960

1970

1980

1990

2000

m-i

v-i

m-i

v-i

m-i

v-i

m-i

v-i

m-i

v-i

m-i

v-i

107

392

122

429

136

530

152

592

148

500

170

514

* Törtszámok nélkül. A rövidítések jelentése: m-i = megyei adat, v-i = vecsési adat.

  1. sz. táblázat

Vecsés lélekszámának változása a II. világháború után

1949

1960

1970

1980

1990

2000

13.805

15.537

19.387

21.445

18.106

18.612

Külön is figyelemre méltó a lélekszám növekedés 1970 és 1980 között, amikor csaknem megduplázódott a lakosság lélekszáma Vecsésen. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a táblázatban szereplő 1990. évi vecsési, a külterülettel együtt 500,4 fő/km2 népsűrűséggel szemben a nagyközség lakott területén belül 2692,5 fő/km2, 2000-ben az 514,4 fő/km2-rel szemben alig csökkenő, 2608,7 fő/km2 volt a település belterületén a népsűrűségi tényadat. Ez az aránytalan területi túlterhelés már az 1980-as években is sok gondot okozott a Vecsésen élő kisgyermekes családoknak. Emlékszünk rá, sőt írtam is róla a megyei sajtóban, hogy a magas népsűrűség okozta környezetterhelés, és még sok egyéb tényező miatt a vezetékes ivóvíz magas nitrát-, nitrit-tartalma főként a három évesnél fiatalabb korosztályoknál, de az óvodáskorú népességnél is káros következményei miatt milyen átmeneti félelmet gerjesztett. Akkor jó ideig a gyermekes családok csak a település központjában, a víztorony mellett felállított lajtokból (víztartályokból) voltak hajlandók vizet fogyasztani, s a helyi boltokban – nem valami egyszerre ránk zuhant egészséges életmód, vagy tehetősség, hanem a köztudatban csecsemő-kékülésként rögzült folyamat elkerülése érdekében! – hirtelen felszökött az ásványvizek és a palackozott hűsítő italok forgalma. No meg a söré is, amelynek az eredményeként a Kun Béla (mai Halmy József) téri – sajnos még mindig csak – fa-barakk boltban az 1970-es évek végén a havi bevételnek olykor a 49,7%-a az alkoholtartalmú italok értékesítéséből származott, s ez sajnos később sem csökkent 48% alá.

Külön is szólni kell arról, hogy az őszi, téli, tavaszi sáros időkben még az első Halmi telepi óvodát is nehéz volt megközelíteni. Olykor a mély sár bizony az óvodás gyermekek lábáról a kis csizmát is lehúzta. A Sallai úti óvodához, de jóval később még a Kun Béla (Halmy József) téri óvodához is a szilárd burkolat nélküli utcákon a fuvaros kocsik gumikerekei által vágott barázdában lépegetve tudtuk csak megközelíteni az óvodát, s az óvodába érve az volt az első teendő, hogy a mosdóban egy vizes ronggyal tisztára kellett törölni a gyermek csizmáját. Ez a helyzet majd csak a1990-es évek elején változott meg, amikor a Besztercei út egy részén és a Halmy József utcában elkészült a szilárd burkolat. Sőt az 1990-es évek közepétől a Halmi-telepen át megindult Budapest-Vecsés autóbuszjárat révén az egykori állami gazdasági Felső-Halom tanyáról busszal juthatnak el a gyermekek a Halmy téri óvodába. 

Új óvoda a Halmi-telepen

Az óvodák statisztikai adatairól az 1986-ban kiadott, és az azonos szerkesztő miatt továbbra is az uralkodó ideológia csalóka vonzásában összeállított monográfia (Vecsés története, Szerkesztette: Lakatos Ernő, 1986) megannyi ellentmondást és megkérdőjelezhető adatot tartalmaz. Azt azonban egyértelműen alátámasztják az adatok, hogy 1959-ben még mindig sok volt a vecsési óvodákban a nem teljes ellátásban részesülő gyermek. Kétségtelen, hogy az 1960-as és az 1970-es években az óvodák jellemző adatai (gyermeklétszám, kihasználtság, képesített óvónők és dadusok száma, stb) kedvezően változtak, hiszen a felvételi kérelmek nyomása alatt szinte mindenütt óriási ütemben bővítették a férőhelyek számát.

Az 1960-as években a Halmi-telepi, Sallai úti (mai Lőrinci úti) öregek napközi otthonában szinte hihetetlennek tűnő zsúfoltság és kezdetleges körülmények voltak az óvoda számára. Ezen az óvónők és a dadusok leleményessége is csak részben tudott enyhíteni. A csoportbontásról kezdetben szó sem lehetett. Sőt azt követően is egy ideig még csak részleges bontást tudtak megvalósítani. Az óvodai mostoha körülmények közül előbb az Andrássy telepi iskolába, majd az óvodainál is rosszabb körülményekkel rendelkező Damjanich utcai présházi iskolába ballagtatták az iskolára érett gyermekeket, ahol a hátrányos kerület gyermekei az óvodai hiányos nevelési feltételek után meglehetősen primitív, a Klebelsberg Kunó által félévszázaddal korábban (!) alapított egykori tanyai iskolákra jellemző körülmények között kezdték iskolai tanulmányaikat még jóval később is. 

Az 1986-ban kiadott monográfia és az alapító okirat szerint 1972-ben készült el a Kun Béla (mai Halmy József) tér 1/a szám alatt a korábbihoz képest óriási fejlődést eredményező 122 férőhelyes, emeletes óvoda. Somogyi Lajos adatai is ezt támasztották alá. Azok szerint, akik a megnyitás óta az óvodában dolgoztak, vagy már nyugdíjba kerültek, az alapító okirat és a monográfia, de még a Vecsési életrajzi lexikon sem a valós dátumot rögzíti. Így az óvoda létesítésének dátuma – ilyen rövid távlatból is! – bizonytalan. Ezért szívlelendők meg a címlapon idézett és minden helytörténeti gyűjtés alapját képező bibliai sorok: „Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy ne feledkezz azokról, amiket a saját szemeiddel láttál: ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is!”( 5Mózes 4 : 9.)

Hogyan is történt az a bizonyos ünnepélyes átadás a Halmi-telepi óvodában és mi volt az előzménye? Azt már az elején rögzíthetjük, hogy 1972-ben az óvoda egykori dolgozói szerint csak az épület készült el, pontosabban az sem teljesen. Az alapító okirat szerinti, 1972. szeptember 1-i átadás ugyanis az építők miatt valójában december 15-re halasztódott. Az óvoda egykori dolgozói szerint akkor is csak az összesereglett járási, megyei, nagyközségi párt és tanácsi vezetők előtt tartották meg – egyetlen óvodai teremben! – a külsőségeiben ünnepélyes átadást. Ez azonban még mindig csak egy kirakat-esemény volt. Végül is az óvoda vizesblokkjának mai gondjai az akkori szocialista munkaverseny igen gyenge munka-minőségére vezethetők vissza.

Pintér Józsefné tizenkét évig vezette a Halmi-telepi, Sallai úti óvodát. Ő így emlékezett az előzményekre és az új halmi óvoda birtokba vételére, amit néhány oldalon kérésemre le is jegyzett:

– Az akkori Sallai (mai Lőrinci) út 12-14 szám alatt 1960 augusztusában egy idős nénitől vette meg a tanács az előző halmi óvoda épületét. Sok gondunk származott abból, hogy azz az épületet nem óvodának, hanem családi háznak építették, s így a belső elrendezését sokszor kellett alakítani, miközben az óvodai nevelés folyamatosságáról is gondoskodni kellett. Két hét alatt a többi vecsési óvoda padlásáról összegyűjtött, kiselejtezett óvodai bútorokkal indulásra kész állapotba kellett hoznunk a teljesen üres két szobát, mert 1960. szeptember 15-én fogadnunk kellett az első gyermekeket. A takarító eszközöket és tisztító szereket a dajkával otthonról hoztuk a saját költségünkön, amit a tanácsnál meg sem köszöntek. Először nagyon kezdetlegesek voltak a feltételek és sok volt a gyermek. Szinte az egész ottani időm alatt 22 férőhelyen 52-55 gyermeket gondoztunk. Azelőtt a Toldy utcai Óvodában dolgoztam. Ott is zsúfoltság volt, de itt még annál is nagyobb. Sokáig még az asztalok tetején is aludtak a gyermekek és alatta is, mert nem volt több helyünk. A gyermekek közül, akik testvérek voltak, egy fekvőhelyre helyeztük el őket, de alig fértek szegények. Zámbó Imréné dajkával és annak férjével, meg a szülőkkel rengeteget dolgoztunk, hogy ez a helyzet változzon, de az épületet nem tudtuk megnagyobbítani. Az első két évben külső pottyantós WC volt az udvaron. Aztán Molnár Imre statikus, későbbi polgármester tervei alapján az egyik közfalat kivettük. Annak a helyén alakítottuk ki a vizes blokkot és így végre lett angol rendszerű WC-je az óvodának. Kezdetben lovas kocsin hozták a központi konyháról az ebédet, a reggelit azonban a Lenzi-féle boltban vettük meg és magunk készítettük el, ami a gyermekektől vette el az időnket. Három év után kaptunk egy óvónőt, Dallos Kornélnét, s így már több időnk jutott a gyermekekre. Sajnos ő két év után meghalt, s így a két óvodai csoportot megint össze kellett vonni. 

A pénztelenséggel szinte naponként meg kellett küzdenünk. Sajnos a tanácsnál, ha panaszkodtunk, Somogyi Lajos tanácselnök csak tehetetlenül széttárta a karját, mert a Halmi-telepre akkor sem akartak pénzt adni. Pedig a sajtó olyan szépeket írt akkor a vecsési óvodai helyzetről, de mi mást tapasztaltunk a gyakorlatban. Így a szülők segítségére szorultunk, mert nem volt pénz még edényekre sem. Minden szülő ötven forintot adott, amivel a tanács felé is elszámoltunk. Ebből a pénzből vettük az óvodának a tányérokat, poharakat, evőeszközöket, hogy ne a többi óvoda kiselejtezett alumínium edényében egyenek a halmi gyerekek. Sajnos a jelentkezőknek így is csak egy részét tudtuk évenként felvenni. Minden jelentkező családi körülményeiről a helyszínen győződtem meg, s csak a legrászorultabbak felvételét javasoltam, amiből sok-sok feszültségem származott. A felvételről azonban nem mi, hanem a tanácsnál hozták meg a végleges döntést, amiért az indulatosabb szülők mégis engem fenyegettek meg, sőt a tanácsnál és a pártnál fel is jelentettek. Szegényes volt a játékkészletünk is. Az udvaron is csak egy hintánk volt, amit mi vittünk be a Kun Béla (mai Halmy József) térről az egykori TŰZÉP helyén épült és 1967-ben átadott négytantermes iskola elől, de a gyermekek sokszor összemarakodtak rajta. Ezért vártuk nagyon az új óvodát. Előtte hallani sem akartak a tanácsnál a Halmi-telepi új óvodáról, csak a régi óvodát akarták bővíteni. Mivel tanácstag voltam, konkrét adatokat gyűjtöttem a Halmi-telepen élő óvodáskorú gyermekekről, és a várható születésekről. Mikor a tanácsülésen a Halmi-telepi óvoda bővítésének ügyét tárgyalta a testület, szót kértem, és adatokkal alátámasztva elmondtam a véleményem. Ezért a tanácselnök nagyon megharagudott rám, de ezt inkább elviseltem, mert a testület a bővítés helyett egyhangúan az új óvoda építése mellett döntött. Az új óvoda megnyitása is érdekes dolog volt, mert a hivatalosok által kierőszakolt átadásra csak egyetlen szobát lehetett a Sallai úti óvodából áthozott bútorokkal ideiglenesen berendezni, a többi foglalkoztató ugyanis akkor még nem készült el. Az ünnepség után azonban mindent visszavittünk a Sallai úti óvodába, s ott foglalkoztunk tovább a gyermekekkel. Az új óvodába azonban a vezető óvónőt és a dajkák egy részét már felvette a tanács, hogy legyen, aki a mesterek után szaladgál és az építők után kitakarítja az épületet. Az új dajkák hónapokig jártak át a Sallai úti oviból az új intézménybe takarítani, mert a belső szakipari munkák a decemberi ünnepélyes átadás után még sokáig folytak. Dobrovitz Istvánné, Ladoneczki Józsefné dajkákkal 1972 telén a nagy hideg ellenére kora reggeltől késő estig takarítottunk az új épületben, mert a szakipari munkák után volt mit tisztítani bőséggel, és minél előbb szerettünk volna beköltözni. Tény, hogy a dajkák között volt, akit már 1972. szeptember 1-től alkalmaztunk, de az is igaz, hogy a másik részének a munkakönyvébe az első bejegyzést (a munkaviszony kezdetét) 1973. április 1-től illetve szeptember 1-i dátummal tették. Perjés Józsefné vezető óvónőnek és nekem a munkakörváltozást 1972. szeptember 1-től rögzítették a munkakönyvünkben, amikor az új óvoda építői még azt sem tudták, mikor lesz kész az intézmény. Végül is nagyon sok munkába került, amíg 1973. február 1-től valóban birtokba vehették a gyermekek az új óvoda egy részét. Akkor is csak azért, mert a tanácsnál megfenyegették Perjésnét, az új vezetőnket, hogy nem kapunk munkabért és működési költséget, ha nem költözünk be. Akkor sem volt még ugyanis teljesen kész az óvoda, a munka minősége pedig sok kívánnivalót hagyott maga után.. Sok-sok társadalmi munkát igényelt még a szülőktől, óvónőktől és dajkáktól, hogy 1973. szeptembertől már teljes kapacitással kezdhessük az új tanévet. Bizonyára ezért tervezte Buzásné Szabó Etelka, jelenlegi vezető óvónő és a tantestület a 2003/2004. tanév elejére a Mi óvodánk 30 éves évfordulós ünnepséget – emlékezett Pintér Józsefné Halmi telepi vezető óvónő.

Pályázatokon nyert játékok és eszközök

1972 szeptembertől tehát a Halmi-telepi új gyermekintézmény vezetésével Perjés Józsefnét bízta meg a nagyközségi tanács, és Pintér Józsefné addigi Halmi-telepi óvodavezető a helyettes vezetői teendőket kapta. Az óvodában és az óvoda udvarán a szülők és néhány helyi vállalat (VIZÉP, MÁV, Felsőbabádi Állami Gazdaság, Tejipari Vállalat, MAVAD, Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, stb) brigádjainak segítségével kezdődött el az óvoda szépítése. Az udvaron játékokat, mászókákat, babaházakat építettek, elkészültek a kerti padok, sőt később a szülők és az óvónők által ültetett, s jókora lombjukkal a gyermekeknek árnyat adó fák alatt a KRESZ park is. 

Az 1980-as évek elején épített KRESZ parkot egyébként azzal indokolták, hogy az urbanizációs folyamat miatt aggasztóan megszaporodott a gyermekbalesetek száma a monori járásban. Kiemelt szerepet kapott hát az iskolákban és az óvodákban is a közlekedésre nevelés, a biztonságos közlekedéshez szükséges készségek kialakítása, és az ehhez igazított óvodai-pedagógiai nevelés fontossága. Az óvónők a rendőrség által szervezett ismeretterjesztő előadásokon sajátították el azokat a játékszituációkat, amelyeknek a segítségével a gyermekkerékpárokon, lábhajtásos játékautókkal közlekedő nagycsoportos gyermekekkel a közlekedési helyzeteket begyakorolhatták. Rövid idő után azonban ez is ellaposodott, a közlekedésre alkalmas játékok tönkre mentek, pótlásukra nem volt pénz.

A kor követelményeit jól kielégítő ötcsoportos halmi óvodában tehát a gyermeknevelési feltételek a szülők, az óvónők, s mindenek előtt a gyermekek megelégedésére alakultak. A 10 óvónő és a 8 dajka, majd később 12 óvónő és 10 dajka a sok ingázó szülő miatt reggel 6-tól este 17 óráig gondoskodott a zsúfoltságtól még mindig szenvedő gyermekekről. Ünnepi alkalmaikról, gyermekrajz versenyeikről és kiállításaikról, anyák-napi, gyermeknapi, télapó-, karácsony- és farsangváró alkalmaikról – nem hallgatva el az állandó túlzsúfoltság és a sok elutasított felvételi kérelem okozta gondokat – gyakran írtam cikkeket a Pest Megyei Hírlap Monor és Vidéke c. mellékletébe. 

A zsúfoltság miatt örültek az óvodák minden apró segítségnek, ami a körülményeiket javíthatta. Éppen ezért – talán az indokoltnál is többet – írtam az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején a vecsési termelő üzemek szocialista brigádjainak óvodai fejlesztést, kerítés-építést, udvari játékok készítését segítő munkájáról. Végül is nem a szocialista elnevezésen volt már akkor sem a hangsúly, bárhogy is sugallta ezt a hamis és mesterkélt szocialista módon élni, dolgozni, tanulni hármas jelszó, hanem az állandó anyagi gondokkal küzdő óvodáknak, iskoláknak adott, valóban pótolhatatlan segítség került előtérbe, amellyel a munkahelyi brigádok rendkívül fontos közfeladatot is elláttak. Egyébként akkor már a munkahelyi fórumokon és olykor az óvodákban is többször elhangzott a szülők részéről, hogy hagyjuk ezeket a szocialista címeket, mert nem lehet kapitalista vagy szocialista módon dolgozni, csak ahogy József Attila már 40 évvel előtte megírta: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Egyébként szocialista vagy kapitalista kultúra sem lehetett, mégis osztogatták még az óvónőknek is a „szocialista kultúráért” kitüntetéseket, pedig a gondolkodó ember közben jól tudta, hogy csak egyetemes emberi kultúra lehet(ne). Csak erről nem nagyon lehetett akkor írni, illetve ha lehetett is, azt nem közölték az uralkodó párt ideológiai elvárásait kifinomultan érvényesítő, és a cikkek címeit rendszeresen, de olykor a tartalmát is átalakító szerkesztőségek.

Az 1970-es évek végén Perjés Józsefné nyugdíjba vonulása után a Halmi telepi gyermekintézmény egy ideig kinevezett vezető nélkül működött. Az akkori tanácsi vezetés Halász Tamásné Halmi-telepi óvónőt bízta meg egy ideig a vezetői teendőkkel. Az ő végleges kinevezését azonban a nagyközségi pártbizottság az óvónő vallásossága miatt nem támogatta, ami nagy veszteség volt az óvoda számára. Helyette pályázat útján került Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a párt által támogatott, mozgalmi múlttal is rendelkező Kovács Sándorné Vecsésre, akit a halmi óvoda vezetői teendőinek ellátásával bíztak meg. 

Így sem lett azonban könnyebb a vecsési óvodai ellátás helyzete, hiszen az öt vecsési óvodában a többszöri bővítésekkel kialakult férőhely kapacitások továbbra is kevésnek bizonyultak a folyamatosan gyarapodó Vecsés óvodáskorú népességének ellátásához. Ezért döntött a nagyközség vezetése a Telepi úti óvoda építéséről.

Addig azonban az óvodák nevelőtestületei sem várták ölbe tett kézzel a segítséget. Öntevékenyen maguk is sikeresen szerepeltek országos és regionális pályázatokon, a növekvő számú hátrányos-helyzetű és kisebbségi gyermekek felzárkóztatását, a nemzetiségi hagyományok ápolását és a környezetvédelmi nevelést segítő programokon, ahol értékes és fontos eszközöket, játékokat nyertek. A gyermekintézmények óvodapedagógusai közül többen drámapedagógusi, bábjáték-csoport vezetői, gyermektorna és néptánc, valamint gyógypedagógiai végzettséget is szereztek, hogy az új nevelési elvárásokhoz megfelelő szakmai ismereteket szerezzenek. 

Folyamatosan bővült az óvodák mese és verses könyv állománya. Benedek Elek és Móra Ferenc mesekönyvei mellett abban a korszakban igen kedveltek, és a gyermeklélek számára kiemelkedő értékűek voltak Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Fecske Csaba, Gazdag Erzsi, Fazekas Anna, Károlyi Amy, Tóth Eszter versei, Drégely László gyermekmondókái, Rákos Sándor Bárányhívogató, Rónay György Vidám énekkar c. képes könyvei. Abban az időben, amikor az újságcikkekhez szükséges adatokért ellátogattam a Halmi-telepi óvodába, egész gyermekhad kórusban mondta nekem Fazekas Anna Öreg néne őzikéje című, kedves verses elbeszélését és néhány tréfás mondókát. A mondókák közül csak egyet idézek, amit a halmi óvodások legnagyobb örömére a nyelvtörő jellege miatt nem tudtam utánuk mondani:

Drégely László: Mondóka

Macska farka
Tarka barka,
Három szarka
Rászáll arra,
De nehéz a
Három szarka,
Lekonyul a
Macska farka.

Gyakori vendég volt a vecsési óvodákban a Magyar Televízió Vecsésen, az Andrássy-telepi Barcsay utcában élő főmunkatársa, Bálint Ágnes írónő, aki a Cimborák, a Mi újság a Futrinka utcában, a Mazsola, a Frakk a macskák réme és Az elvarázsolt egérkisasszony című mesekönyveiről és a belőlük készített TV mesékről beszélgetett a gyermekekkel és az óvónőkkel, dajkákkal.

Óvoda összevonás – csorbuló autonómia

Az 1970-es évek végére, az 1980-as évek elejére kétségkívül sokat javultak a vecsési óvodai nevelés feltételei. Tény, hogy a 6. számú óvodával (mai Brunszvik Teréz Óvoda) kibővült kapacitás is kevésnek bizonyult. A zsúfoltságot már nem lehetett a gyermekek biztonsága érdekében tovább fokozni, hiszen az 579 férőhelyen így is 716 gyermekről gondoskodtak Vecsésen az óvodai személyzetek.

Akkor és ma is az óvodai ellátás minden hazai óvodában ingyenes volt, csak az étkezésért és a speciális szolgáltatásért (pl. úszás, kirándulás, néptánc) fizetnek térítést a szülők. Az étkezésért azonban a korábban közölt táblázattól lényegesen eltérő elven már nem a családfő fizetése arányában, hanem a család által nevelt gyermekek arányában fizetnek térítési díjat a szülők. Ennek megfelelően a vecsési oktatási intézmények – 1997 óta Józsa Katalin által vezetett – központi konyhája (Tinódi utca 2.) az étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) három, vagy annál több gyermek esetén 2002-ben 90 Ft/fő/nap, az egy vagy két gyermeket nevelő családoknál 180 Ft/fő/nap óvodai térítési díj ellenében biztosította. Ez az összeg azonban az infláció és az áremelkedés arányait követő rendszerben évente növekszik. Jelentős segítség a gyermekes családoknak, hogy Vecsés Város Önkormányzata 2003-tól a három vagy több gyermeket nevelő szülőkön az óvodai étkezési költségek 50%-ának átvállalásával igyekszik segíteni. Korábban az egészségügyi és tisztálkodási felszereléseket: szappant, papír-zsebkendőt, WC papírt, fogkefét, fogkrémet a gyermekek magukkal vitték az óvodába, de újabban már csak a fogmosó és tornafelszerelést, pizsamát, papucsot kell vinniük, a többit ugyancsak az önkormányzat biztosítja. Ennek ellenére előfordul, hogy a szülők olykor egy-egy köteg papír-zsebkendővel vagy WC papírral megajándékozzák az óvodai gyermekcsoportokat. 

Ugyanakkor korabeli újságcikkek alapján rögzíthetjük azt is, hogy a körültekintő állami gondoskodás és óvodapedagógiai odafigyelés ellenére az 1980-as évek közepén és azt követően is az óvodákból ballagó nagycsoportos gyermekek között sok volt a veszélyeztetett, ideges és agresszív gyermek. Közülük a Halmi telepi óvodában készített felmérés szerint „alig 40% tudta a 30-35 perces foglalkozásokat úgy végigülni, hogy a figyelmük koncentrációjával nem volt probléma”. Sok gyermek magatartásával és közösségi alkalmazkodásával is sok baj volt, ami aztán az alsó tagozatos iskolai osztályok fegyelmét is kedvezőtlenül befolyásolta. Ez azonban nem csak vecsési jelenség volt, ami azért nem jelenthetett felmentést vagy vigasztalást számunkra.

Az 1980-as évek közepén a hat vecsési kisdednevelő intézményt három csoportba vonták össze, ahol 48 óvónő már 723 gyermek neveléséről gondoskodott. S itt meg kell említeni, hogy az akkori időszak jellegzetes folyamata volt a körzetesítés, a nagyobb szervezeti egységek kialakítása. Ez érintette Vecsésen a Ferihegy TSZ-t, a Gáz és Olajipari Vállalatot, a VIZÉP-et és más gazdasági egységet is. A vecsési óvodákat azonban jókora fáziskéséssel, már a lemenő ágban érte el a nagyobb szervezeti egységgé alakítás hulláma. Pedig ezzel az intézmény önállósága, az óvónői kezdeményezések rugalmassága, és az intézmény autonómiája is sérült, jóllehet az összevonást az óvodai adminisztráció és nyilvántartás ésszerűsítésével, gépesítésével, igyekeztek a tanácsi illetékesek indokolni. Így vonták össze a meglehetősen nagy távolság ellenére: 

  • 1. számú óvodaként a Kisfaludy utcai és a Fő úti óvodát, ahol Mátyás Gyuláné lett a vezető óvónő, a falusi tagóvoda vezetője pedig Mérei Jánosné vezető óvónő,
  • 2. számú óvodaként a Halmi-telepi és az Andrássy-telepi gyermeknevelő intézményeket vonták össze, ahol a Halmi-telepi vezető-óvónőt, Kovács Sándornét bízták meg az egyesített intézmény vezetésével, a Toldy utcai tagóvoda vezetője pedig Pirisiné Varga Ágnes tagóvoda-vezető óvónő,
  • 3. számú óvodaként a Telepi úti és a Tompa utcai óvodát vonták össze, ahol Fövényesi Ervinné lett a vezető óvónő, a tagóvoda vezetője pedig Gonda Károlyné vezető óvónő volt.

Egyetlen előnye mégis volt ennek az összevonásnak: az óvodai tantestületek a közös alkalmakon megismerhették egymást, és módszertani tapasztalatokat is cserélhettek (ami olykor ma sem ártana). Ezt a megosztottságot majd csak 1989-ben, az országban bekövetkezett változás idején az óvodákra is kiterjedő politikai szorítás megszűnése után sikerült felszámolni. A Halmi telepen azonban óvónő-váltás is történt, hiszen Kovács Sándorné helyére Geiszlinger Ferencné vezető óvónő került, aki 1999-ig irányította az intézményt.

Említést érdemel, hogy több vecsési óvodában szakítani igyekeznek az 1957 óta bevezetett, a gyermekek korcsoportja szerinti bontásokkal (kis-, középső- és nagycsoport). Az óvónők elmondták, az összevont és különböző korú gyermekekből álló óvodai csoportok sokkal jobban szolgálják a gyermekek egészséges és szeretetteljes fejlődését, mert az idősebb gyermekek megtanulnak a kisebbekről is gondoskodni, egymásra odafigyelni, és segíteni a gyengébbeken. A tisztán csak nagycsoportos gyerekekből álló csoportokban ugyanis sokszor több a durvaság, a gyerekek testi ereje már fejlettebb és a családban, a TV-ben, vagy a videón látott filmek hatására egymásra, sőt az óvodai felszerelések épségére sem figyelnek kellően. Sajnos ezt a viselkedést az óvónők, dadusok megfelelő nevelési módszerekkel is csak igen nehezen tudják már átalakítani. 

Fogyó nemzet – csökkenő óvodai zsúfoltság

Sok idő eltelt, amíg rájöttem, hogy a Vecsés a XXI. század küszöbén c. könyv óvodával kapcsolatos adatai nem pontosak. Sőt szinte minden óvodával kapcsolatos statisztikai adata félrevezető. A legdurvább tévedés, hogy a nevelési intézmények között hat óvodát említenek, tagóvoda megjelölés nélkül, ugyanakkor a táblázatban már csak ötről tesznek említést. Aztán a közszolgálati adattár intézményi rovatában már csak három (a falusi, halmi, és Toldy Ferenc utcai) óvodáról adnak ismertetést. A gyermekekről, óvónőkről és dadusokról közölt adataik sem valósak. Talán az utókor számára ezért sem árt a vecsési óvodák vezetői által 2002 decemberében közölt pontos adatokat a következő táblázatokban összefoglalni:

  1. sz. táblázat

Adatok a vecsési óvodákról 1.

Óvodák

Neve

Férő-

hely

Tényleges gyermek

létszám

(fő)

Intézmény kihasz-

náltság

(%)

1979

2002

1979

2002

1. sz. Óvoda (Falu)

92

115

97

125

105,4

2. sz. Óvoda (Kisfaludy utca))

68

83

68

122

100,0

3. sz. Óvoda (Andrássy-telep)

96

116

105

120,8

109,4

4. sz. Óvoda (Tompa utca)

26

31

24

119,2

92,3

5. sz. Óvoda (Halmi telep)

122

148

116

121,3

95,1

6. sz. Óvoda (Telepi út)

175

223

127

127,4

72,6

7. sz. Ref. Óvoda (Árpád u. 6.)

75*

70

93,3

8. sz. Magánóvoda (Fő út 266.)

15*

2

13,3

Összesen

669

716

609

123,7

91,3

*Megjegyzés: Mivel a Fénysugár Református Óvoda és a Fő úti Magánóvoda 1979-ben még nem léteztek, az 1979. évi kihasználtságot tükröző % számításánál az adataikkal nem lehetett számolni.

  1. sz. táblázat

Adatok a vecsési óvodákról 2.

Óvodák

Gyermek

létszám

Óvodai csoportok száma

Óvónők

száma

Dadusok

száma

1979

2002

1979

2002

1979

2002

1979

2002

1. sz. óvoda

115

97

4

4

8

8

4

5

2. sz. óvoda

83

68

3

3

6

6

4

5

3. sz. óvoda

116

105

4

4

8

8

4

5

4. sz. óvoda

31

24

2

1

4

2

2

2

5. sz. óvoda

148

116

6

5

12

10

5

7

6. sz. óvoda

223

127

7

7

14

14

9

9

7. sz. Ref. Óvoda

70

3

7

4

8. sz. Magánóvoda

2

1

1

Összesen

716

609

26

28

52

56

28

37

Tény, hogy ma már nincs túlzsúfoltság a vecsési óvodákban, s nincs elutasított felvételi kérelem. Sőt, miután egy magánóvoda és egy felekezeti óvoda is megnyílt várossá előlépett településünkön, nyugodtan mondhatom: minden gyermekért harc folyik, még ha ezt a harcot azért nem szabad dramatizálni sem. Az is tény, hogy az óvodáskorú gyermeklétszám apadása a nemzetfogyást is jól tükrözi. Nézünk néhány elgondolkodtató, fohászkodásra késztető és sajnálatos országos adatot:

  • 1990 és 0998 között 294 ezerrel csökkent hazánk lakossága.
  • Még elszorítóbb, hogy ugyanebben az időszakban a 40 éven aluli állampolgárok száma 465 ezerrel lett kevesebb.
  • Ugyanebben az időszakban a bázisidőszakhoz képest 9400-al nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma.
  • Minden ezer házasságból az 1990. évi 375-zal szemben 1998-ben már 574 végződött válással.

Érdekes lehet ezután megvizsgálni mit mutatnak a számok Vecsésen. Mitagadás, azok még ennél is kedvezőtlenebbek, sőt egyenesen elszomorítóak.

  • 1990 és 2002 között a 2189 születéssel szemben 3089 halálozást regisztrált az önkormányzat. A népesség-fogyás tehát 900 fő.
  • 2000-ben Vecsés lakóinak száma 18.612 fő volt és 151 gyermek született.
  • 2003-ban a migráció miatt a lakosság száma számottevően nem változott, de a születések száma már a másfélszázat sem érte el. (146 gyermek)

A szomorú adatok után idézhetnénk Tompa Mihály költő-lelkészt: „Mint oldott kéve széthull nemzetünk”. Tény, hogy divat lett az egyke, vagy még az annyi se. A házasság nélküli együttélés, a gyermekszaporulatra kedvezőtlen vadházasságként való összeköltözés a fiatalok között jelentős teret nyert. A házassági kötelék nélküli élet a gyermekutánpótlás helyett ugyanis a kényelmet, a felfokozott szabadosságot, a karriert, az önmegvalósítást és az én-központúsággal járó önzést helyezi előtérbe. Ehhez csak egyetlen vecsési adatot említsünk: 1990-ben még 197 élve-születést regisztráltak településünkön, 2000-ben már csak 151-et ! Végső soron ezek az adatok egy kis fáziskéséssel az óvodák kedvezőtlen kihasználtságában jutnak kifejezésre. Immár tartósan fogyó nemzet lett a magyar a XXI. század kezdetén.

Tény, hogy a Halmi Telepi Óvoda számára még biztatóan alakult a vonzáskörzet gyermeknépessége, hiszen az 1990-es évek közepétől néhány év alatt két teljesen új utcára való népesség telepedett le a Küküllői utca és a Kőbányai Gyógyszergyár raktártelepe közötti, a Halmi telepiek által Ürgedombként ismert területen. Szinte hihetetlen még a huszonéves korosztály számára is, akikkel a téli hónapokban, óvodás korukban még az Ürgedombon hócsatáztunk, szánkóval ereszkedtünk, s ma egy kisebb lakónegyednyi, szépen rendezett új településrész van a ródlipálya helyén. Főként fiatal családok lakják, ahonnan szép számmal járnak gyermekek a Halmi Telepi Óvodába, s végül is azt eredményezi, hogy szűkebb pátriánk óvodája most is 100 % feletti kihasználtsággal büszkélkedhet. És a távolabbi jövő? 

S itt érdemes az Egyesült Nemzetek Szervezetének a világ gyermekeinek védelmében kiadott kiáltványából néhány sort idézni.

A gyermeknek joga van:

Együttérzésre, szeretetre, és megértésre,
Megfelelő táplálkozásra, orvosi kezelésre,
Ingyenes oktatásra, képzésre,
Lehetőségre a játékhoz és az üdüléshez,
Névre és állampolgárságra,
Ha fogyatékos, különleges gondozásra,
Arra, hogy veszélyhelyzetben elsőként kapjon segítséget,
Joga van arra, hogy mindent megkapjon egyéni képességeinek
kibontakoztatásához, és hogy a társadalom hasznos tagjává
válhasson,
Arra, hogy békében, és egyetemes testvériségben nőjön fel,
S arra, hogy mindezeket a jogokat fajra, színre, nemre, vallásra,
nemzetiségre és származásra való tekintet nélkül élvezhesse.”

Mint a kiáltványból is látható, az óvodai évek alatt nemcsak a gyermekekkel kell az óvónőknek foglalkozni, hanem a szülőkkel is, hogy a kiáltvány szellemében erősítsék felelősségüket a gyermekekért. Ha egy-egy csoportban csak néhány szülőt sikerül megnyerni a kiáltványban foglalt céloknak, már akkor is sok gyereket lehet az elmagányosodástól, a közömbösségtől, a későbbi társadalmi beilleszkedési zavaroktól megmenteni. Az önkormányzat oktatási, művelődési és sport bizottságának (OMSB) 1998. évi vezetője, Gál István Vecsés közoktatási terve című dolgozatában is a beilleszkedési zavarokkal küszködő és a beszédhibás gyermekek számának növekedését említette, amelyek ellen az óvodai tantestületeknek sok tennivalójuk van. Az óvodák egy egész sor nehéz feladatot játékos módon, eredményesen tudnak megoldani a gyermekekkel, a gondoskodó, a családjáért felelősséget érző szülőket azonban a gyermekeknek ebben a legfogékonyabb korában nem helyettesíthetik. Az óvoda sokat tehet azért, hogy mire a gyermek iskolába kerül, a szülő is elsajátítson néhány nevelési alapelvet, amely az iskolai tanítóval, tanárral is megkönnyítheti az együttműködést. Sajnos Vecsésen is sok szülő mondja a gyermekének: hagyj már békén, most nincs rád időm, eredj TV-t, videót nézni! S a gyermek akkor még igyekszik szót fogadni, s a rajzfilmek nagy része, a gyermeklélekhez túl durva krimi-filmek pedig a legtöbbször negatív személyiségfejlődési folyamatot indítanak el. Aztán az is igaz a XXI. század küszöbén, hogy olykor éppen a filmeken és a családban látottak, a környezetben tapasztalt durvaság a gyerekekre is átragad. Az óvónőktől és a dadusoktól tudom, hogy szinte minden vecsési óvodában előfordul olyan gyermek, aki nem éppen zsoltári hangnemben beszél velük és óvodás társaival, s nehéz az otthonról hozott torzulásokat az óvodai neveléssel levetkeztetni a gyermekekről. Mikor a régi óvónők tekintélyét és az őket övező tiszteletet említettem, csak annyit mondtak: ugyan már, az más világ volt, akkor a vallásos nevelés által jobb volt a fegyelem a családban és a társadalomban is. Sajnos a rohanás, a pénz, a gazdagság felfokozott imádata és az Isten-hit hiánya miatt a szülő-gyermek kapcsolatok szempontjából az óvodás korban a gyermeklélek számára nagyon fontos részletek maradnak el, amelyek később igen türelmes, tapintatos munkával is legfeljebb csak részben korrigálhatók. Bár az óvodai nevelés alapelve szerint „az akadályozott gyermeket is játszani tudó gyermekké kell fejleszteni”, mégis megállapíthatjuk, hogy a gyermekek között is terjedő durva beszéd és bánásmód néhány év fáziskéséssel az iskolákban, középiskolákban, valójában a magyar társadalomban okoz (már jelenleg is) sok-sok gondot. Az ilyen jelenségek láttán sem tudunk tehetetlenségünkben mást tenni, mint Keresztesi József XVIII. századi református énekíró atyánkfia, aki ekképpen fohászkodott az örök Istenhez: „Gátold hazánkban áradását az sok gonoszságnak, fordítsd el eshető romlását nemzetnek, országnak!”

Említsük meg azt is, hogy az 1990-es években az úgynevezett rendszerváltás, illetve az 1987-től törvényi megalapozással fokozatosan előkészített és elsietett privatizáció következtében az egész országban bizonytalanná vált a vállalati óvodák helyzete, ami újabb zsúfoltsági hullám elindítója volt a fővároshoz közeli vonzáskörzet óvodáiban, így Vecsésen is. Ez azonban átmenetinek és rövidnek bizonyult, sőt több óvodában a gyermeklétszám néhány év után fogyásnak indult. S ezt az óvodák többletszolgáltatásokkal igyekeztek ellensúlyozni. Akkor kezdték erőteljesebben szorgalmazni a zene-, néptánc- és úszásoktatást, a sportolást, az idegen-nyelv oktatását, sőt a hitoktatást is a vecsési óvodákban. A hitoktatás szinte valamennyi óvodában elkezdődött. A Közoktatási törvény 4.§ (4) bekezdése szerint ugyanis lehetővé vált, hogy az óvodákban egyházi jogi személy által szervezett hit- és vallásoktatáson vegyenek részt a gyermekek, s a helyi óvodai nevelési programok készítésekor is igényt tartottak az óvodák az egyházakkal való együttműködésre.

A Halmi-telepi és a Toldy Ferenc utcai óvodában rövid ideig egy Budapestről kijáró református hitoktató, valamint az Andrássy-telepi Római Katolikus Egyházközség akkori hitoktatója, Gáspár Julianna igyekeztek a gyermekekkel játékosan a Megváltó Jézusról beszélni, a képes Biblia egy-egy története alapján az evangéliumi örömhírt a gyermekek lelki épülésére felhasználni. Rögzítenünk kell azonban, hogy a szervezett vecsési óvodai hitoktatás szalmalángszerűnek bizonyult, mert 2-3 év után a lelkészek és hitoktatók a túlterhelésre hivatkozva megszűntették a rendszeres óvodai hitoktatást. 

Változó világ – átalakuló óvodai körülmények

Az 1990-es években a magyar társadalomban bekövetkezett szükségszerű átalakulásnak az óvodákban és másutt a pozitív folyamatok mellett sajnos érezhetők a kedvezőtlen hatásai is. S itt nemcsak azokra a betörésekre gondolok, amelyek egyebek között a vecsési óvodákban sem kímélték a játék és eszközállományt: a TV-t, a videó-berendezést, a magnót, az értékesebb játékokat, de a Halmi Telepi Óvodában még a személyzet munkaügyi törzslapjait és a munkakönyveit, az óvoda egyéb fontos dokumentációit sem. A régió gazdasági fejlődésében mutatkozó kedvezőtlen folyamatok, a munkanélküliség, a mértéktelen alkoholizálás, a szétforgácsolódó, felbomló családi közösségek, a sokkal inkább politikai, mint gazdasági ésszerűség szerint felgyorsított privatizáció, a magántulajdon és a bérezés nem mindig harmonizáló, olykor szélsőséges indulatokat gerjesztő arányai a peremhelyzetű családok létbizonytalanságán és sokak kilátástalan helyzetén át a gyermeknevelésben közvetlenül is érzékelhetőkké váltak. Az 1990-es évektől tehát újszerű, váratlan kihívások tömegeivel találták szembe magukat a családok. A termelés és a hagyományos kultúra megszokott bázisai a régi szocialista tömb országaiban mindenütt lerombolódtak és az én-központú elv – mit érdekel engem a más baja, csak én boldoguljak – gyakorlati alkalmazása tömegeket szorított ki a munkahelyekről, s kiszolgáltatottakká, közömbösekké, kiábrándultakká tette őket. Ez még akkor is igaz, ha Vecsésen és egyáltalán Budapest vonzáskörzetében a munkanélküliség szerényebb arányú, mint az országhatár-menti településeken.

Bár ezeknek a folyamatoknak a negatív családi hatásait az óvodák igyekeznek ellensúlyozni, de a hátrányok újratermelődnek. Óvodáskorban ezek a hátrányok mindenekelőtt a gyermeklélek és érzelemvilág fejlődését érintik kedvezőtlenül. A szülők helytelen életvezetésére és a gyermek testi és lelki fejlődését negatívan érintő példaadásra visszavezethető okok miatt az óvoda tantestületének az érintett gyermekvédelmi szervezetekkel közösen kell preventív (megelőző) intézkedéseket hozni, még ha az nem is mindig népszerű és könnyű dolog.

A legtöbb vecsési óvodában az utóbbi két évtizedben többször tettem látogatást, ahol az óvodapedagógusok, dajkák munkájuk sok, pozitív tapasztalata mellett azt is elmondták, hogy elég sok a szeretet és a gondoskodás hiányára, durva, elutasító bánásmódra, megkülönböztetésre visszavezethető gyermeklélek- és személyiség-károsodás. A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek fejlődésére településünk óvodáiban éppen ezért fordítanak kiemelt figyelmet. Az óvodai tanulást, tanítást ugyanakkor a gyermek komplex tevékenységére kell – játékos módon – építeni, amelyben a dráma-, báb-, nyelvi- és népi-játékok, magyar népi, felekezeti és nemzetiségi kulturális hagyományok ápolása nyújthat segítséget a gyermekek közösségi élet iránti vágyának felkeltéséhez. A családi élet érzelemgazdagító békességét, az otthoni példamutatást, és a generációk egymás iránti tiszteletére épülő természetes nevelési hátteret azonban a gyermeknevelő intézmények még a leggondosabb odafigyeléssel sem tudják pótolni. 

Itt engedtessék meg egy angol gyermekversike magyar fordítását idézni, amit a ködös Albionban már az óvodásokkal is megtanítanak:

A szeg miatt a patkó elveszett,
A patkó miatt a ló elveszett,
A ló miatt a lovas elveszett,
A lovas miatt a csata elveszett
A csata miatt a haza elveszett,
Hát máskor verd be jól a patkószeget!

Ezt egy magyar közmondás röviden és közérthetően így fejezi ki: amit nem tanult meg Jancsi, nem tudja azt később János az iskolában, majd felnőttként sem saját maga és családja, vagy az EU-ba tagolódó magyar nemzet hasznára kamatoztatni. Mert nehogy azt higgyük, hogy erős hit, szorgalom egészséges nemzet- és önazonosság-tudat nélkül valami kevés becsületünk lehet majd az EU-ban! Aligha! Ott is csak az erős identitású (önazonosság-tudatú), fegyelmezett nemzeteknek lehet reális jövője, akik azt is tudják, hogy a politika művészete nem abban áll, hogy a szabadságot a szabadossággal összetévesszük, s a nagy hangoskodással kísért választási és pártküzdelmekben az ellenfeleket (saját honfitársainkat), s általuk hazánkat is besározzuk, vagy a víz alá nyomjuk, és rettegésben tartsuk. A félelem társadalmai egyébként sem lehetnek már tartósan nyertesek a XXI. században, főként az EU-ban, de még Közép-Kelet-Európában sem. S erre a demokratikus légkörre, szolidaritáskészségre – az előbb említett „amit nem tanult meg Jancsi, nem tudja azt János” alapelven – már az óvodai nevelés során el kell kezdeni a felkészítést, a lelki építkezést.

Folytassuk azzal szűkebb pátriánk óvodájának a bemutatását, hogy az ezredfordulón több vecsési óvodában egy leleményes és kétségkívül minőségi munkát végző tatabányai vállalkozó közreműködésével, alapítványi finanszírozással a legtöbb óvodai gyermekfoglalkoztatóban úgynevezett kétszintes galériát alakítottak ki. S itt talán nem árt megemlíteni, hogy a „lépcsőzetesen elhelyezkedő kisdedóvó intézeti galériákról” már Brunszvik Teréz idejéből is van írott forrásunk. Mindenesetre én – első látásra – balesetveszélyesnek véltem a falépcsős, a halmi oviban csúszdával is bővített szerkezeteket. Aztán a Halmi-telepi, a Toldy Ferenc, Kisfaludy Károly és Tompa Mihály utcai óvodákban az óvónők megnyugtattak, hogy eddig semmilyen sérülés nem történt. Mint mondták, megfelelő felügyelet mellett a galériás rendszer a gyermekek fegyelmét is javítja, sőt, a gyermekek a csoportfoglalkozások alatt a mozgásigényüket is jobban kiélhetik. A kisebb csoportokban, vagy akár magánosan, félrevonultan szívesebben játszó gyermekek számára pedig nagyobb lehetőséget adnak a galéria által kialakított játék- és mesesarkok. 

Több óvodai gyermek – több támogatás

Érdemes egy kicsit táblázatosan áttekinteni, hogy a Városi Önkormányzat az elmúlt öt évben milyen összegekkel járult hozzá a vecsési óvodák gyermeknevelési költségeihez.

  1. sz. táblázat

A vecsési óvodák részére biztosított önkormányzati költségvetési előirányzatok* 1998 és 2002 között[i]

Az intézmény neve

1998-ban

e Ft.

1999-ben

e Ft.

2000-ben

e Ft.

2001-ben

e Ft.

2002-ben

e Ft.

1.)Falusi Nemz. Óvoda

14.819

17.000

20.397

20.750

26.039

2.)Kisfaludy u-i Óvoda

16.501

18.867

22.876

23.131

30.693

3.)Toldy F. u-i Óvoda

12.549

13.913

16.130

19.119

23.423

4.)Halmi telepi Óvoda

17.125

20.879

22.881

25.522

30.942

5.)Brunszvik T. Óvoda

24.909

29.815

34.438

35.114

43.494

Összesen

85.903

100.474

116.722

123.636

154.591

*Megjegyzés: A táblázatban feltűntetett összegek az óvodák részére biztosított fejlesztési forrásokat, a központi konyha részarányos óvodai költségeit, és a pályázatokon elnyert összegeket nem tartalmazzák.

 Tehát Vecsés Nagyközség, majd Város Önkormányzata a költségvetéséből az óvodás gyermekek neveléséhez minden lehetséges támogatást megadott, amit végső soron a település jövőjét szolgáló, jelképes befektetésnek kell tekintenünk. Külön is örvendetes, hogy a Halmi-telepi gyermekintézmény mindig kiemelt támogatást kapott, de tegyük hozzá gyorsan azt is: mert itt volt a legtöbb gyermek az óvodában.

Alapítványi támogatással

Az 1990-es évektől megindult privatizáció miatt azonban az óvodák ma már nem számíthatnak az egykori és megszűntetett helyi gazdasági egységek támogatására, az ott dolgozó közösségek sok-sok társadalmi munkájára. Félreértés ne essék, az óvodák alkalmazottaival együtt nem sírjuk vissza a régi kommunista-szombatos, erőltetett szocializmus sehová sem vezető, csalfa világát. Tény azonban, hogy a szülők – legyenek azok üzemi vagy közszolgálati dolgozók, iparosok vagy magánvállalkozók – ma is elvégeznek sok munkát az óvodákban, de a lejáratott társadalmi munka régi lendületére aligha lehet ma már építeni. Ezért választották a vecsési óvodák a törvény által biztosított új lehetőségeket, és létesítettek alapítványokat. S itt hadd említsem meg, hogy az első óvodai alapítványokat Brunszvik Teréz kezdeményezésére 1842-ben hozták létre a magyar óvodaügy támogatására. Vecsésen is minden helyi óvodának van már közhasznú alapítványa, amelynek az egyszámlájára az adótörvény lehetőségei szerint a vecsési polgárok adójuk 1 %-ának átutalását kérhetik az államtól. Akinek van lehetősége, ezen kívül adócsökkentésre jogosító közadományokkal is segítheti a vecsési gyermekintézményeket. Ezeket a támogatásokat az alapítványok a kuratóriumok döntése szerint a gyermekek óvodai nevelését, testi-lelki fejlődését, idegen-nyelvi és nemzetiségi oktatását segítő eszközök vásárlására, felújítására, sport- és mozgásfejlesztő játékokra, mesés- és verses-könyvekre, végső soron a megszűnt vecsési üzemek, és az ideológiai okok miatt tekintélyét vesztett társadalmi munkák pótlására fordíthatják. Jól is jön az alapítványi támogatás, mert a játékok, eszközök, sőt a mesekönyvek árai valóban mesés magasságokba szöktek, s a fokozatosan szétzilálódó, az indulatok, élvezetek rabjává vált magyar társadalomban csak kevés szülőnek adatik meg, hogy gyermekének ezeket otthonra is megvehesse. 

Sokat segített az óvodának, hogy a Pest Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány által a nevelési intézmények részére kiírt eszközbeszerzési pályázaton Szabó Etelka vezető óvónő irányításával többször, legutóbb 2003 decemberében is nyertes volt a Halmi Telepi Óvoda. Továbbra sem nélkülözhetik azonban az óvoda részére létesített saját alapítványuk folyamatos támogatását és biztos anyagi hátterét. Említsük meg ebben a helytörténeti és neveléstörténeti füzetben is, hogy a vecsési óvodákban 2003-ban az alábbi alapítványok működtek:

  • A Falusi Nemzetiségi Óvodában (Kindergarten Wetschesch) a Gyermekmosoly Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Fő út 83, Tel: 06 29 350 310),
  • A Kisfaludy-utcai Óvodában (a Tompa utcai Tagóvodával együtt) a Vecsési Gyermekekért Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Kisfaludy utca 13-15, Tel: 06 29 350-354 ill. 2220 Vecsés, Tompa utca 25, Tel: 06 29 352 433),
  • A Halmi-telepi Óvodában a Halmi-telepi Óvodáért Tündérkert Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Halmy József tér 1/a, Tel: 06 29 350 514),
  • A Toldy Ferenc utcai Óvodában az Andrássy-telep Gyermekeiért Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Toldy Ferenc út 31, Tel: 06 29 350 147),
  • A Brunszvik Teréz Óvodában a Vecsés Szent István téri Gyermekekért Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Telepi út 43, Tel: 06 29 350 235),
  • Az Árpád utcai Fénysugár Református Óvodában a Vecsési Református Nyílt Közhasznú Alapítvány (2220 Vecsés, Árpád út 6, Tel: 06 29 357 697) 

Az alapítványok részére bárki utalhat támogatást. Sőt az adóbevalláskor az adójuk 1%-át (tehát nem többlet kiadást jelentő pénzösszeget!) a munkahelyen kapható nyomtatványon a fenti alapítványok adószámának feltűntetése által az óvodák részére utaltathatják át. Erre azért célszerű a figyelmet külön felhívni, mert ha az adózók (s nem csak a vállalkozók, hanem a bérből és fizetésből élők is!) nem rendelkeznek az adójuk 1%-áról, azt Vecsés és benne a Halmi-telep is elveszíti és az állam máshol hasznosítja.

Korszerű nevelési programmal

A XX. század utolsó két évében elkészült a vecsési óvodák helyi nevelési programja, amely meghatározza az óvodások és a nevelőtestületek munkáját. Talán ettől is remélni lehet, hogy a vecsési óvodai nevelők és dadusok a jelenleginél aktívabban jelen lesznek a helyi kulturális életben. Ennek keretében nézzük meg, hogy a Halmi Telepi Óvoda milyen nevelési-oktatási célokat tűzött maga elé a helyi nevelési programjában. 

A Halmi Telepi Óvoda az 1999/2000. tanévtől tért át a tevékenységközpontú helyi óvodai nevelési program alkalmazására. Ennek az a lényege, hogy a mindennapi játékos gyermektevékenységeken keresztül a kézügyességet javító és a vizuális nevelést erősítő, a készségeket és képességeket egyaránt fejlesztő gyermek-foglakozások által az óvodások közvetlen tapasztalatszerzésére, testi-lelki fejlődésének harmóniájára helyezik a figyelmet. A Halmi Telepi Óvodában mindennapos tevékenységnek számítanak a gyermekek testtartását javító tornák, a logopédus által segített beszédjavítás, a MALÉV uszodában heti egy alkalommal a szülők által fizetett térítési díj ellenében, külön szolgáltatásként biztosított úszásoktatás. Az óvodai csoport-foglalkoztatóból kialakított tornateremben sokmozgásos, játékos foglalkozásokkal a gyermekek egészséges fejlődését szolgálják, s igény esetén a tornatermet a válaszfalba épített harmonika ajtó kinyitásával bővíteni is tudják.

A 2003/2004. tanév indítása nem volt zökkenőmentes az országban és a vecsési óvodákban sem a folyamatosan zsugorodó költségvetés, az újabb óvoda összevonásokról, közalkalmazotti létszámcsökkentésekről kormányzati szinten elindított hírek miatt. Tény az is, hogy a 30 éves jubileumát ünneplő Halmi-telepi óvodában a vizesblokk nagyarányú elhasználtsága és egy igen kellemetlen csőtörés miatt az ÁNTSZ – Állami Népegészségügyi és Tiszti-orvosi Szolgálat – a vízminta vizsgálatának elkészültéig nem engedélyezte az évfordulóra készülő óvodában a tanév megnyitását. A régi testvér-óvoda, a Toldy Ferenc utcai gyermekintézmény fogadta be egy hétre átmenetileg a Halmy téri intézmény óvodásait, ami a két nagy vecsési kerületben a régi óvodai együttműködés napjait idézte fel sokakban. A 30. évforduló ünnepségeit is a meghibásodások, a tanévindítás bonyodalmai miatt kellett későbbre halasztani a Halmi téri óvodában. 

Az utókor hiteles tájékoztatásához tartozik, hogy a Halmi-telepi Óvoda tantestülete a tanévnyitó bonyodalmain hamar úrrá lett. A 30. évfordulót – 2003. október 11-étől – már egy egész hetet átfogó, gazdag és változatos, a gyermekek és a szülők, egykori óvodás felnőttek érdeklődését is igényesen kielégítő jubileumi programmal ünnepelték. Ennek bevételeivel az óvoda alapítványa is gazdagodott. Mint Ternyák Zsuzsanna önkormányzati képviselő a jubileumi ünnepségen a Halmi-telepi kisdedóvó intézményről elmondta, nemcsak a 30 éves múltjára, az egykori óvónőkre, dajkákra lehet büszke az óvoda, hanem a jelenére, és a gyermeklétszám alapján minden bizonnyal a jövőjére is. Mint mondta, jó lehetőséget jelent az óvoda tantestülete számára, hogy a 30 év történetéről Orosz Károly által készített színvonalas összegzést a következő években maguk folytathatják, s tovább bővíthetik az intézmény múltját megörökítő óvoda- és neveléstörténeti füzet tartalmas összefoglalóját. Így a saját munkahelyük, intézményük megbecsülését, mindenek előtt az óvoda és az ottani alapítvány marketing munkáját erősíthetik. Erre pedig a jubileumi ünnepség bevételein túl a további kiemelt önkormányzati, szülői, vállalkozói, gazdálkodószervezeti támogatások elnyerése érdekében is szüksége lesz a Halmi Telepi Óvodának, hiszen a 2003. szeptemberében kezdődő tanévben a 10 óvónőből, 7 dajkából és egy fűtő-karbantartóból álló tantestület 118 gyermekről gondoskodik az intézményben.

Tény, hogy a vecsési önkormányzati vezetők és a helyi óvodai nevelés szakemberei is elismerik, az óvodás gyermekek szülei pedig nap, mint nap megtapasztalhatják, hogy a Halmi Telepi Óvodában az utóbbi néhány évben óriási a fejlődés. S ebben nem kis szerepe van a több diplomával rendelkező és 1999 óta az intézményt irányító Búzásné Szabó Etelka vezető óvónő agilis, eredményes előkészítő, és szervező munkájának, az általa vezetett óvodai tantestület gyermeknevelés iránti elkötelezettségének. A vezető óvónő jó közösséggé kovácsolta a gyermekintézmény tantestületét, amelynek tagjai szívügyüknek tekintik az óvodás gyermekekről való gondoskodást, s fegyelmet, rendet tartanak az óvodában. A gyermekek számára szinte minden olyan feltétel – nyugalom, játék, foglakozási lehetőség, parkosított játszó-udvar, megszervezett úszás-oktatás, logopédiai szolgáltatás stb. – rendelkezésre áll a Halmi telepi intézményben, ami egy XXI. századi korszerű óvodától napjainkban bárhol elvárnak az emberek. Megérdemli tehát az óvoda közösség, hogy az utókor számára ebben a Halmi Telepi Helytörténeti Füzetben is megörökítsük a jelenlegi óvodai személyzet névsorát:

Óvónők:

Buzásné Szabó Etelka vezető óvónő
Nagyné Bereczki Katalin
Berényi Albertné
Böhm Józsefné
Feketéné Gáspár Judit
Gaál Imréné
Hunyadi Jánosné
Kosztáné Sbül Ilona
Simon Hajnalka
Vértesi Zoltánné

Dajkák:

Bácskai Ervinné
Csernyi Attiláné
Krániczné Bodnár Borbála
Ruszcsák Tiborné
Szabó Margit
Vida Jánosné
Vigh Jenőné

Fűtő-karbantartó:
Faragó Sándor 

A vecsési Halmi Telepi Óvodáról a teljesség igénye nélkül készült helytörténeti és neveléstörténeti füzet lezárása előtt idézzük Tokay Irénnek a magyar óvodai nevelés 100. évfordulójára 1928-ban írott versének részletét:

„…Te ültettél a szívünkbe Uram
Ernyedetlen, bízó, szent hitet,
Hogy megmentsük a bűn szennyétől,
A drága magyar gyermek-lelkeket.

Uram! Nekünk a száz év nagy idő,
Neked, tudjuk, szemrebbenés csupán,
Aggódva száll hozzád a sóhajunk:
Mondd, mi lesz velünk ezután?

Künn a világban, bármerre is nézünk,
Még mindig tart az irtó, szörnyű harc,
És egyre több az éhező szegény,
És egyre több a könnyes gyermek arc.

Óh adj Uram! Magyarok Istene!
A mi szívünkbe is erős hitet,
Hogy benned bízva, téged szeretve,
Nevelhessük a magyar gyermekeket.

Add, hogy könnyeiket letörölve,
Lelkükbe jóság-magot vethessünk
S az eljövendő új száz éven át
Elődeinkhez méltók lehessünk”.

Legyen ez a verses fohász a 30 éves jubileumát ünneplő Halmi Telepi Óvoda tantestületének is célkitűzése, hogy az elődökhöz hasonlóan az elkövetkező évtizedekben is jóság-magot vethessenek a Halmi telepi gyermek-lelkekbe. Úgy legyen. Ámen.

Befejezve Vecsésen, 2003. Karácsony havában

(A tanulmány Orosz Károly: A vecsési óvodai nevelés története című helytörténeti és neveléstörténeti monográfiájának a Halmi Telepi Óvodára vonatkozó, és a Halmi Telepi Helytörténeti Füzetek sorozatban megjelenő, bővített kivonata.)

© Minden jog a szerző részére fenntartva!

Felhasznált irodalom

1.) A közalap nevelésügy múltja és jelene hazánkban. Budapest 1868.
Szerkesztette: Rapos József.
2.) A Vecsési Hírlap két világháború közötti (1927-1932) számai
3.) Vecsés Város Polgármesteri Hivatalának kimutatásai és Vajda Ágnes
tisztviselő asszony közlései alapján
4.) A vecsési óvodák létszámadatait tartalmazó önkormányzati kimutatások.
5.) A Pest Megyei Hírlap Monor és Vidéke mutációjának cikkei.
6.) A Vecsési Kalendárium évfolyamai
7.) A Vecsési Tájékoztató eddig megjelent számai.
8.) A Lakatos Ernő által szerkesztett, Vecsés történetéről szóló kötetek (1961,
1986)
9.) Somogyi Lajos: Vecsési életajzi lexikon
10.) Orosz Károly: Adalékok a Vecsési MÁV Állomás és Kertekalja megállóhely
történetéhez
11. Orosz Károly: Adalékok egy vecsési munkáskerület történetéhez (a Pest
Megyei Hírlap folytatásos cikksorozata)
12.) A KSH Vecsésre vonatkozó adatai.

A Felhasznált irodalom mellett az alábbi egyéb forrásokat használtam fel a füzet elkészítéséhez:

– A gyermekvédelem tízparancsolata,
– Az 1989. évi New York-i egyezmény,
– Óvónőképzés és Óvodai élet,
– Brunszvik Teréz grófnő naplói és feljegyzései,
– Teréz a halhatatlan c. könyv vonatkozó részletei,
– Az 1962. évi, az 1969. évi és az 1985. évi oktatási, az 1993. évi közoktatási törvények, és az utóbbit módosító 1996. évi LXII. törvény,
– Vecsés Nagyközség közoktatási terve 1998,
– A vecsési óvodák által létrehozott alapítványok szórólapjai,
– A Vecsési Tájékoztatóban az óvodákról közölt cikkek és írások,
– A Pest Megyei Hírlap monori mellékletének a Felhasznált irodalom között nem idézett cikkei,
– A Köznevelés c folyóirat klf. számai,
– Az Óvodai Nevelés c. folyóirat 1952, 1962, 1967, 1968, 1970, 1972, 1974, 1975, 1976, 1977, 1978, 1979, 1980, 1981, 1989. évi klf. sz.
– Az Oktatási Közlöny 1968-2002 közötti évfolyamai és számai
– A Vecsési Kalendárium sorozat és a Vecsési Tájékoztató számainak a témához illeszkedő egyéb írásai,
– A vecsési óvodák Szokola Pálné által vezetett kéziratos naplója és albuma

Adatközlők voltak

Pintér Józsefné nyugdíjas vezető óvónő
Szokola Pálné nyugdíjas vezető óvónő
Ladoneczki Józsefné nyugdíjas dajka
Dobrovitz Istvánné nyugdíjas dajka
Buzásné Szabó Etelka, a Halmi Telepi Óvoda jelenlegi vezetője
Bükk László polgármester
Vajda Ágnes a Polgármesteri Hivatal tisztviselője
Lakai Istvánné, az Andrássy-telepi iskola igazgatója